A kozmetikai ipar egyik kedvenc hatóanyaga, melyet ma már a táplálékkiegészítő ipar is előszeretettel használ a kollagén névre hallgató fehérje.

EZ EGY, A SZERVEZETÜNKBEN TERMÉSZETESEN IS ELŐFORDULÓ VEGYÜLET, MELY FELEL TÖBBEK KÖZÖTT A BŐR FESZESSÉGÉÉRT ÉS RUGALMASSÁGÁÉRT.

25 ÉVES KOR UTÁN AKTÍV CSÖKKENÉSNEK INDUL A SZERVEZET KOLLAGÉN SZINTJE, ÍGY, HA SZERETNÉNK MEGŐRIZNI FIATALOS KINÉZETÜNKET, SZÜKSÉGESEN PÓTOLNUNK KELL.

De a szervezetünk kollagén szintjére nem csak azért érdemes nagy figyelmet fordítanunk, mert ez szépségünk egyik fontos záloga.

A kollagén hatásai túlmutatnak pusztán a bőr feszesítésén.

Segítségével vigyázhatunk ízületeink épségére, javulhat csontunk szerkezete, de hatással van többek között a szív működésére, az anyagcserére, de még körmünk és hajunk szépségére is. Segíti az izmok működését, regenerálódását.

A kollagén hasznosulását testünkben többféle módon is elérhetjük.

Használhatjuk belsőlegesen, azaz tabletták vagy egyéb típusú készítmények formájában, de ilyenkor nagyon fontos, hogy segítenünk kell felszívódását.

Bár a legtöbb készítmény formájában kapható kollagén hidralizált, tehát könnyebben felszívódik, mégis érdemes további segítséget is nyújtanuk számára az optimális hasznosulás érdekében.

A kollagén C vitaminnal kombinálva remekül felszívódik és könnyedén ki tudja fejteni hatását a szervezetben.

Bár kétségkívül remek választás a kollagén tartalmú táplálékkiegészítők szedése, természetes úton is hozzájuthatunk ehhez a remek alkotóelemhez.

A csontból főzött leves, a porcos és bőrös ételek mind nagyon magas kollagén tartalmúak, így aki ezeket szereti, megspórolhatja a sokszor magas árú készítmények árát.

A kozmetikában azonban a kollagént helyileg alkalmazva, képződését serkentve használjuk, hogy pontosan ott fejthesse ki szépítő hatását, ahol az szükséges.

Erre remekül alkalmas például szalonunk kínálatából a Dermapen kezelés, mely aktívan serkenti a bőr saját kollagén termelését.

Emellett az elasztin termelését is nagyban elősegíti, ami szintén rendkívül látványos és jótékony hatást érhet el.

A kezelés hatására bőrünk simábbá, rugalmasabbá és hidratáltabbá válik, megszabadulhatunk a bőrszárazságtól a kisebb ráncoktól, halványíthatjuk vele a mélyebb ráncokat, de az esetleges hegeket, pattanáshelyeket is képes eltüntetni a jótékony folyamat.

Hatással van továbbá a pórusokra, kisimítja, összehúzza azokat, nagy mértékben javítja a bőr textúráját, ami egyéb problémák kialakulásától is megóvhat.

A kezelés akár néhány alaklom után is látványos eredményt hozhat, de rendszeres alkalmazása esetén elképesztően látványos változást jelent.

A kollagén továbbá remek hatást gyakorol a narancsbőrös területekre, így annak eltüntetése, csökkentése céljából is kiválóan alkalmazható a kezelés.

Ha szeretnéd te is maximálisan kiélvezni a kollagén remek hatásait, látogass el hozzánk a Skinbar szalonba, Dabasra!

Rendkívül széles szolgáltatási körrel, magas szakértelemmel és sok tapasztalattal várunk, kellemes környezetben, barátságos légkörben.

A kozmetikai ipar legmodernebb és leghatékonyabb kezeléseit alkalmazzuk, a modern tudományt vegyítjük a klasszikus ismeretekkel, így bármilyen problémával, kéréssel is érkezel, biztosan teljesíteni tudjuk azt, amit szeretnél.

Nem csak szépségedet, de egészségedet is mindig szem előtt tartjuk, a legmagasabb higiéniai követelmények mellett dolgozunk, így biztos lehetsz abban is, nálunk tényleg biztonságban vagy!

Várunk szeretettel, ha fontos számodra bőröd épsége és szépsége, ha nem szeretnéd a véletlenre bízni a bőröd öregedését, örülnél, ha megfékeznénk a ráncok kialakulását, és vissza tudnánk szorítani a kellemetlen bőrproblémákat.

Nálunk a magas színvonal alapvetés, filozófiánk szerves része, ezért is biztosak vagyunk benne, hogy az eredményben nem fogsz csalódni!