Hiszek a kozmetika hagyományos értékrendszerében és rettentő sok tekintetben használom is azt az ősi tudást, melyet a szakma régi múltja hagyott ránk.

VENDÉGEIM MINDIG NAGYON ELCSODÁLKOZNAK, MIKOR NÁLAM JÁRNAK, HOGY NAPRÓL NAPRA BŐVÜL KOZMETIKAI GÉPPARKOM ÉS ÚJABBNÁL ÚJABB TECHNOLÓGIÁK IGÉNYBEVÉTELÉT TESZEM SZÁMUKRA LEHETŐVÉ.

HOGY MI ENNEK AZ OKA?

Szeretnék most picit erről mesélni Nektek! 

Nos, hiszek a kozmetika hagyományos értékrendszerében és rettentő sok tekintetben használom is azt az ősi tudást, melyet a szakma régi múltja hagyott ránk és amit az iskolában is tanítanak nekünk, kozmetikusoknak.

Ugyanakkor a technika folyamatosan fejlődik, szinte minden nap újabbnál újabb lehetőségek kerülnek elérhető távolságra, és mint felelős szakembernek, úgy érzem, nekem is lépést kell tartanom ezekkel az újításokkal.

A kozmetika ma már nem csak az arc szépítésére korlátozódik, egy sokkal szélesebb spektrumon kell megfelelnie és magas szintű szolgáltatási palettát nyújtania egy modern kozmetikusnak.

A bőr szépsége és egészsége épp oly fontos a test többi részén, mint az arcon, de annak állapota nagyban összefügg a szervek működésével, a táplálkozásal és életvitellel, így ezeken a területeken is képeznek mell magam, hogy komplex tudásomat felhasználva valóban hatékony segítséget tudjak nyújtani a hozzám ellátogatóknak.

A lehetőségek tárháza szinte végtelen, de én igyekszem megtalálni és kiszűrni azokat a technológiákat, amik valóban hatásosak és hosszú távú eredmények elérésére képesek.

Csak is olyan kezeléseket végzek és ajánlok szalonomban, melyet én is szívesen és biztonsággal használok, ez pedig a legnagyobb biztosíték, amit emberként adhatok.

ÉS HOGY MILYEN TERÜLETEKEN FEJLŐDŐM ÉN NAPRÓL NAPRA?

Talán a legjövőbemutatóbb irányvonal az elektrokozmetika, ami elképesztően felgyorsítja az egyes bőrszépítő és fiatalító folyamatokat.

A hatóanyagok sokkal gyorsabban képesek bejutni a bőr mélyebb rétegeibe is, így látványosabban fejtik ki hatásukat.

A ma már szinte napi szinten használt és mindenki számára ismert anti-ageing kifejezés nálunk nem csak hírből ismert, a gyakorlatban is minden nap megvalósul.

Szó szerint képesek vagyunk megállítani az idő múlását, eltünteti a ráncokat, pigmentfoltokat, olyan mértékben feszesíteni a bőrt, hogy vendégeink sokszor akár több tíz évet is letagadhatnak.

De a test formálásának érdekében is nagyszerű lehetőségek állnak rendelkezésünkre, ugyanis kiterjedt gépparkunkban számos olyan eszköz is megtalálható, melyek segítenek elnyerni a régóta áhított tökéletes alakot.

Vendégeink végre megszabadulhatnak a makacs narancsbőrtől, a kellemetlen és zavaró zsírpárnáktól, de még a toka eltüntetésére is nagyszerű módszereket és hatékony megoldásokat tudunk felajánlani.

A végeredmény pedig nem csak egy sokkal látványosabb, fiatalosabb és szebb külső, de egy egészségesebb és boldogabb élet is egyben.

Várjuk szeretettel minden régi és új vendégünket!

Dabasi szépségszalonunk, a Skinbar kozmetika kényelmes, tiszta és minőségi környezetet biztosít a szépüléshez és feltöltődéshez.

Modern eszközeink és szerteágazó szakmai tudásunk már sokakat meggyőzött arról, hogy az igazi szépség ugyan belülről fakad, de azért nem árt, ha kívülről is igyekszünk megmutatni legjobb formánkat.

Mi pedig képesek vagyunk arra, hogy minden hozzánk betérő vendégünkből a maximumot hozzuk ki!

Ha te is szeretnél hozzánk ellátogatni, ne várj tovább, kérj időpontot telefonon vagy akár itt az oldalunkon, a kapcsolati űrlap kitöltésének segítségével.

Így akár a felmerülő kérdéseidet is felteheted, amikre amilyen hamar csak lehet válaszolni fogok neked!

Egyet biztosan megígérhetek neked: ha minket választasz, nem fogsz csalódni, és kezeléseink segítségével életed legjobb formáját fogod elérni!

Ne várj tovább!

Én tudom, hogy megérdemled!